„(…)Illyés Kinga ezt a szó szoros értelmében vett epikus művet, azt mondhatnám, a brechti, a tágabban értelmezett „epikus-színjátszás” eszközeivel közelítette meg: „elidegenítve”, de nem elérzelmetlenítve, óvatosan megkerülve az érzelgős-mesélő hangnemet, inkább karikírozva a bolygó ”urait”, néhol még a rózsa szövegrészeit is. Színészi eszközeinek változatosságát az első rész bolygó-epizódjaiban villantotta fel, a töretlen élményt számomra mégis az előadás második része jelentette, ahol játéka tragikus fényeket kap, s minél jobban elmaradnak a segédeszközök, annál megrázóbbá válik a sivatagi vízió aktualitása.
Illyés Kinga „csak” az előadói- művészet határain belül marad – de annak aztán minden eszközét bátran és kitűnően alkalmazza. (…)”

Marosi Ildikó: …Maradt az emberi szó, Előre, XXIII évf., 6739 sz., 1969.VII.4.