“Ez a kitűnő színész, — nem röstellem leírni róla az elkopott jelzőt, elég soká érkezett el hozzánk. Mindössze három éve él Pesten, azelőtt a Román Népköztársaságban dolgozott, mint a marosvásárhelyi Állami Székely Színház művésze és rendezője. Drámákat játszott és rendezett, állami díjjal tüntették ki s az „érdemes művész rangjával” írták róla 1958-ban Budapesten. Akkor kezdődött, ki tudja hányadik karrierje. Ötvennyolc éves és van ereje, tehetsége elölről kezdeni mindent. Otthagyja Marosvásárhelyt és elköltözik Budapestre. A színházi szakmában mindig a következő előadás a legfontosabb, de ha nem viszed a múltat, nehezen hisznek neked. Szabó Ernő, nagyon komoly szakmai karriert hagyott fel és ment az ismeretlenbe. A kényes magyarországi szakma és nézőközönség elfogadta majd rajongásig szerette. Igazi monarchia ember: Kassa, Nagyvárad, Budapest, Marosvásárhely mind az övé volt. A “nagymunka” Marosvásárhelyen várta. Színházalapítás. Nélküle is megalakult volna a Székely Színház Marosvásárhelyen, csak nem lett volna olyan amilyen lett. Azt hiszem elfogultság nélkül mondhatom — meséli Szabó Ernő — , hogy a Marosvásárhelyi Székely Színház a legelső az erdélyi színházak között, jobb a kolozsvári, a nagyváradi színháznál is. Működésem kilenc éve alatt legnagyobb sikerünk talán az Úri muri volt, amely eddig 150 előadást ért meg s még egyre játsszák. Nagy siker volt a Kispolgárok, az Éjjeli menedékhely, és Illyés Gyula drámája, a Fáklyaláng — nyilatkozta 1955-ben.