(1936. február 26., Kolozsvár – 2o22. február 6., Budapest)

 

Megrendüléssel értesültünk egykori színészkollégánk, Tóth Tamás, az Állami Színház volt igazgatójának elhunytáról.

A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végzett 1958-ban. Több, mint négy évtizedig tartott színészi pályafutása – hosszú évekig alig volt nap, hogy ne lett volna színpadon. 1958-ban kezdődött a marosvásárhelyi Székely Színház „aranycsapatában” színészi karrierje, majd rövid időn belül a társulat egyik vezető színésze lett. 1969-1970. között az Állami Színház igazgatója volt.

Sokrétű játékra alkalmas alkotó volt, drámában, tragédiában, vígjátékban, zenés darabban egyaránt nagyszerűen teljesített. Ha színészi pályáján végigfutunk, számtalan arc és különbőző figura bukkan elénk. Emlékezetes alakításai között tartják számon Pjotrja szerepét a Sötétség hatalmából, Döbrögit, Petur bánt, Bolyai Antalt, az Igazgatót a Légy jó mindhaláligból, a Domingo atyát a Don Carlosból, Préda Mátét az Énekes madárból, Peachumot a Koldusoperából.

„Mondják, hogy amikor megkap egy szerepet, rögtön elindul kajtatni a színházban. A kelléktárat kutatja: milyen jellemző tárgyakat dughatna a zsebébe, milyen szemüveget, szipkát, gyűrűt, egyéb apróságot találhatna, amellyel találóan jellemezhetné a figurát. Ugyanilyen aprólékos gonddal foglalkozik a ruhával, a frizurával, az arcfestéssel, a gesztussal, a hanghordozással. (…) Többféle bicegést tud produkálni, tud kövér embert játszani, öreget, rekedtet, pattogó beszédű katonatisztet, erőtlenül selypegőt, fölényesen társalgót.” (Kovács Levente, a Hét évkönyve 1982.)

1997-ben Szentgyörgyi István díjjal tüntették ki, Nagy Miklós Kund laudációjában szintén változatos karakterformáló képességét méltatja: „Százarcú ember. Vagy kétszáz? Esetleg ennél is több? Aligha nem a második számadat jár közelebb a valósághoz.”

 

László Gergő a következőképpen mesélt Tóth Tamásról:

„Ő volt az én »gyermekkorom«, diákkorom színészsztárja. Ő játszotta a legfontosabb szerepeket, illett viszonyulni játékához, téma volt felnőtt körökben alakítása. Elsősorban zengő orgánumáért, arisztokratikus játékstílusáért szerették. Valódi urat nehéz volt elképzelni nélküle.” (Lejegyezte: Nászta Katalin, A Hetedik, 2017.)

 

Kovács Levente Tóth Tamás pedagógusi munkájával kapcsolatosan így fogalmaz: „színésztanárként a mesterség titkait próbálja feltárni a következő nemzedékek számára. Van mire építenie tanári munkájában, hiszen játszott klasszikust és modernet, tragikust és vidámat, kis és nagy szerepet, énekelt könnyűzenét, és játszott filmen, tévében, rádióban, igazán ismeri a mesterséget. Dolgozott Tompa Miklóstól Kincses Elemérig minden rendezővel, aki a színházban megfordult, mindenkivel meg tudta találni a hangot, fegyelmezett, precíz, profi munkára törekvő, jókedélyű lénye minden produkcióban hasznos volt.”

 

Jellemszínésznek vallotta magát, aki a legkisebbtől az erőn felüli feladatokig mindent elvállalt. Arra a kérdésre, hogy mi a színész mindenkori feladata Nászta Katalin interjújában a következőképpen vallott:

„Hogy nevelje a közönséget. Ez alatt nem csak azt értem, hogy olyan tartalmú darabok legyenek, amelyek egyúttal a színésznek is fejlődést jelentsenek, hanem a néző ízlésének a fejlesztéséhez is hozzájáruljanak. A fő cél, hogy nevelve szórakoztasson, s minél több közönséget is vonzzon. Ez a rengeteg „izmus”, ami beütött a színházi életbe, ezek mögött is ott kell legyen az igaz, őszinte színjátszás. (…) A színháznak az is a célja kellene legyen, (…) hogy ne csak a közönség eszére, hanem az érzelmekre is hasson. (Nászta Katalin: A színész műhelye, 1983.)

 

Díjai:

Szentgyörgyi István-díj

Bánffy Miklós-vándordíj

 

Filmszerepei, tévés szereplései:

Jelenidő (1972.)

Forró vizet a kopaszra! (1972.)

Buzduganul cu trei peceti (1977.)

 

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közössége emléke előtt kegyelettel hajt fejet, és ezúton fejezi ki őszinte részvétét a gyászoló családnak.