KULTÚRA ÉS SZOLIDARITÁS

 

Kerekasztal beszélgetés a társadalmi segítségnyújtásról

 

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház valamint a Divers Egyesület a társadalmi segítségnyújtásról tart nyílt kerekasztal beszélgetést. Az eseményre a Színház előcsarnokában, 2022. január 17-én, hétfőn 17.00 órától kerül sor.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közel tíz éve rendszeresen – évente több alkalommal is – részt vesz társadalmi szolidaritási akciókban, civil szervezetekkel karöltve. Ennek szellemében került sor a különböző adománygyűjtésekre: az Osszuk meg az ünnep örömét illetve az Adventi Angyaljáró Akció felhívószó alatt, valamint a cipő- és kabátgyűjtő akciók során a szociálisan hátrányos helyzetű felnőttek és gyermekek, a daganatos betegségben szenvedő gyermekek, és a mélyszegénységbe süllyedt magyar közösségek számára sikerült szervezett támogatást nyújtani. Emellett a Színház munkatársai rendszeresen vesznek részt önkéntesként környezetvédelmi akciókban a Közösen kitakarítjuk! szemétszedési program részeként, valamint aktívan járulnak hozzá a közösség megsegítéséhez a Samaritanus Mentőszolgálat tevékenységének támogatásával.

Gáspárik Attila, a Színház vezérigazgatója úgy véli, hogy nem csak a művészetben, hanem a civil életben is szolidaritást kell vállalni embertársainkkal szemben. A kerekasztal beszélgetés során kerül sor a Színház által, a SEGÍT A VÁROS elnevezésű kezdeményezés keretében gyűjtött adományok átadására, valamint egy beszélgetésre a jövőbeni karitatív jellegű tervekről. A nyitott fórumon a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezetősége valamint színészei, illetve Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke és önkéntes csapata vesznek részt.