Harag György emlékei a Marosvásárhelyi Székely Színházról

„(…) Az igazi ráébredést – nemcsak nekem, hanem egész korosztályomnak – tulajdonképpen a Marosvásárhelyi Székely Színházzal való találkozás jelentette. Akkor láttuk, hogy mit jelent az a „színházi forradalom” (lehet, nem is kell idézőjelbe tenni), amely mindenkor egy fiatal generációnak az azelőtti színházzal való szembenállását jelenti. Nagyon élessé vált ez a szembenállás a marosvásárhelyi és a kolozsvári színház között, mert hiszen a marosvásárhelyi teljesen új hangot ütött meg a kolozsvári színházhoz képest, egész gondolkodásmódjában, színházcsinálásában; és Tompa Miklós abszolút tudatosan szerződtette azokat a tagokat, akik ennek a stílusnak, ennek az egy nyelvet beszélő színháznak a tagjai lettek. Oda szerződtette Kovács Györgyöt, Nagyváradról Delly Ferencet, Szabó Ernőt, Kolozsvárról Andrási Mártont, Kőszegi Margitot és Borovszky Oszkárt, Jenei Ottót, ha jól tudom, az Arad-temesvári társulattól; Arad, Nagyvárad és Szatmár is adott egy csomó színészt. És olyan biztos érzékkel választotta ki őket, hogy ebből később a legerősebb színtársulat lett, színháztörténetünkben a legjelentősebb néhány évet sikerült ott nekik Marosvásárhelyen létrehozni. Ez az iskola, a vásárhelyi iskola (így nevezném) egyrészt az előadásaival hatott ránk a felismerés erejével. (…) Emlékeinkben úgy él, hogy a marosvásárhelyi színház egy nagy realista színház volt, ahol a hitelesség, az igazság, a művészi szuggesztivitás, az összjáték és a jó szöveg olyan nagy alkotásokat kreált, mint az Éjjeli menedékhely, Az ész bajjal jár, a Jegor Bulicsov és a többiek, a Tartuffe, az Úri muri. (…) a színháziasság, tehát a mai értelemben vett legjobb színház, a groteszk elemei nagyon is gazdagon jelentkeztek az akkori előadásokban. Nem volt ez egy steril színház, csak a mély realitások, a mély igazságok színháza, hanem rengeteg groteszk elemmel gazdagon jelentkezett. (…) Akár Kovács György Tartuffe-je, akár Szabó Ernő Csörgheő Csulija (és Szabó Ernő számtalan alakítása) magában hordozza a humor és a keserűség és a drámaiság nagyon éles eszközökkel való ábrázolásmódját. Nem volt ez egy sima színház, hanem nagyon is látványos volt, az emberi jellemek szélsőséges ábrázolásával. (…)”

…és Nagy István: Özönvíz előtt című előadás rendezéséről

„(…) Miért lehetett az Özönvizet a vásárhelyi Színházban megcsinálni? Ez egy nagyon furcsa és nagyon érdekes kérdés; és most jövök rá igazából, hogy mi volt ennek a ténybeli alapja. A vásárhelyi színház előadásai eltértek a többi színház előadásaitól, ahol a tekintélyuralom, a rendezői tekintély, az igazgatói tekintély vagy a vezető színész tekintélye olyan mértékű volt, hogy a rendezőnek vagy diktatórikusan kellett dolgoznia, vagy kiszolgált egy vagy két vagy három vezető művészt. Nem éppen sztárrendszerre épülő színház volt (például a kolozsvári) de ez is benne volt a dologban. (…) Marosvásárhelyen az első pillanattól kezdve kialakult egy nagyszerű dolog; minden rendezés tulajdonképpen kollektív munka volt. Tompa Miklós lement az utolsó próbákra (az utolsó két hónapra), és egyszerűen átbeszélték az előadást, és kiderült, hogy rossz, amit csináltak; és teljesen átforgatták, és mindig újra tudták kezdeni. És ez nagyon sok ideig tartott a marosvásárhelyi színházban, azt mondhatnám, hogy 1947-től az ötvenes évek végéig, a hatvanas évek elejéig. Hozzászokott a társulat egy kritikai és önkritikai hanghoz. Valahogy a sértődések másodlagosak voltak. És ez nevelés kérdése, egyszerűen színházi szokás. Tehát kialakult egy tradíciója a színvonalas, intellektuális, szabad kritikai hangnak. Most, ahogy visszagondolok, az Özönvíz előtt-et tulajdonképpen csak így tudtam megrendezni. Ugyanis tizenhárom vagy tizennégy napig próbáltam az Özönvizet, és az akkori sztárok, Lohinszky, Tanai Bella, Anatol Constantin és még mások, tizenhárom nap után azt mondtuk, hogy amit addig csináltunk, az rossz, el kell vetni, és teljesen új látásmódot kell kreálni. Tartottunk negyvennyolc óra szünetet, átgondoltuk. (…)”

Kántor Lajos: A játék merészsége, Színjátszó személyek, A Hét évkönyve, 1982.

 

HARAG GYÖRGY RENDEZÉSEI A MAROSVÁSÁRHELYI SZÍNPADON

 

Maxim Gorkij: VÁSSZÁ ZSELEZNOVA, bemutató: 1957. XI. 6.

Federico Garcia Lorca: BERNARDA ALBA HÁZA, bemutató: 1961.II.3.

Alexandru Mirodan: ÚJSÁGÍRÓK,  bemutató: 1961.V.2.

Peter Karvas: ÉJFÉLI MISE,  bemutató: 1961.XI.30.

Jan Otcenasek: ROMEÓ, JÚLIA ÉS A SÖTÉTSÉG, bemutató: 1962.VII. 8.

A. Arbuzov: IRKUCKI TÖRTÉNET, bemutató: 1962. XII. 7.

Friedrich Dürrenmatt: A FIZIKUSOK, bemutató: 1966. IV. 2.

Arany János: EMLÉKÜNNEPSÉG,  bemutató: 1967. III. 8.

Sütő András: POMPÁS GEDEON, bemutató: 1967. V. 5.

A.P. Csehov: PLATONOV SZERELMEI, bemutató: 1968. I. 11., fordította: Harag György

William Shakespeare: MACBETH, bemutató: 1969. V. 10.

Nagy István: ÖZÖNVÍZ ELŐTT, bemutató: 1971. III. 20.

Szabó Lajos: MENTSÉG, bemutató: 1971. XII. 10.

Karinthy Frigyes: A BŰVÖS SZÉK (KABARÉ), bemutató: 1971. XII. 31.

Petru Vintilă: AZ ÁLMOK HÁZA, bemutató: 1972.XII.30.

Barta Lajos: SZERELEM, bemutató: 1973.XII.13.

Szilágyi Domokos: LÍRAI ORATÓRIUM (Illyés Kinga előadóestje), bemutató: 1974. XII. 13.

Madách Imre: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA, bemutató: 1975. I. 17.

Sütő András: VIDÁM SÍRATÓ EGY BOLYONGÓ PORSZEMÉRT,  bemutató: 1977. X. 14.

 

            HARAG GYÖRGY SZEREPEI A MAROSVÁSÁRHELYI SZÍNPADON

 

ORVOS– Tennessee Williams: A vágy villamosa,  rendező: Tompa Miklós,  bemutató: 1965. VI. 13.

ORVOS – William Shakespeare: Macbeth,  rendező: Harag György, bemutató: 1969. V. 10.

 

Kurátor: Gáspárik Attila

Összeállította: Ferencz Éva

Számítógépes feldolgozás: Szikszai Katalin

Az oldalon található szöveg és fényképek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kutatóközpontjának tulajdona és ezáltal szerzői jog védi.  A színház leveltára szívesen fogad bármi információt a Székely Színház társulatának néhai művészeiről (fényképek, műsorfüzetek, plakátok stb.)

Elérhetőség: leveltar@nemzetiszinhaz.ro