A Színházkutató Központ új vezetőjével, Brassai Zsomborral beszélgettünk:

Milyen út vezetett a színházhoz?

A rövid válasz az lehetne, hogy kanyargós és kalandos. Egy kicsit hosszabban a vasbetonszerelő inasoskodástól a lelkészi, majd politikusi, legutóbb pedig irodakukacoskodáson át érkeztem a színházhoz. Két évvel ezelőtt mesteriztem drámaíró szakon, így kerültem közelebb a színház világához. Néhány héttel ezelőtt Gáspárik Attila felajánlotta a megüresedett levéltárosi állást, nem hagyhattam ki a kalandok sorából.

Milyen minőségben veszel részt a színház tevékenységeiben?

Mindjárt az első nap őszinte elismeréssel nyugtáztam, hogy Ferencz Éva gyönyörű, pedáns szenvedéllyel végzett munkát hagyott hátra a színház levéltárában, ezt folytatni elsősorban erkölcsi kötelesség, másrészt hatalmas kutatási, tanulmányozási kihívást és lehetőségetlátok benne.

Már egy rövid ideje a Tompa Miklós Társulat tagja vagy. Milyennek látod a színház, és azon belül a társulat működését?

Két hét nem volt elegendő belelátni a színház életébe, de ez is arra utal, hogy egy igen színes világ, rengeteg kreativitásra ösztönző lehetőséggel.

Mi az, ami szakmai kihívást jelent számodra?

Egyrészt a rengeteg összegyűjtött anyag rendszerezése és feldolgozása – hiszen mégoly közhelyesen is hangzik, de a jövő színházának a múltja is fontos része –, másrészt a kutatás. Őszintén bízom abban, hogy a szűkebb értelemben vett levéltárosi munka mellett, sok másban is kamatoztathatom az elmúlt évtizedekben összegyűjtött tapasztalatomat, illetve – ha, egyáltalán van ilyen… – kreatív tehetségem is.