Köszöntjük Kiliti Krisztiánt, a Tompa Miklós Társulat új művészeti titkárát!

“Mintegy tíz évvel ezelőtt érkeztem Marosvásárhelyre. Talán ez az első és legfontosabb információ, ami most kikívánkozik belőlem. Persze, nem biztos, hogy akik ezt olvassák erre lesznek feltétlenül kíváncsiak, de mostanában valahogy mindig megtorpanok annál a gondolatnál, hogy felnőtt életem nagyrészét – vagy az is meglehet, hogy egészét (Hiszen ki tudná megmondani, hogy a „felnőttséget” honnan érdemes számítani?) – kisebb-nagyobb megszakításokkal mégiscsak ebben a városban töltöttem; „Választott otthonomban” – ahogy magamban sokszor nevezem.

Az egész onnan indult, hogy 2013-ban felvételt nyertem a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem teatrológia szakára. Ez akkor roppantul hangzatos volt (szerettem is hangoztatni), egyszerűen azért, mert nálunk (ti. Magyarországon) ezt a szakot csak „színháztudományként” emlegették. Személy szerint, a „teatrológia” nekem sokkal jobban tetszett, ezért úton-útfélen ki is hangsúlyoztam, hogy én nem színháztudományt, hanem teatrológiát hallgatok. Szóval, valahogy minden (is) itt kezdődött. Természetesen, ebben azért van némi ferdítés, hiszen ezelőtt a „minden” előtt is volt valami. Ez a „valami” apró-cseprő, de annál ambiciózusabb szárnypróbálgatásokban merült ki – többek között – a veszprémi Petőfi Színház statisztájaként, lelkes diákszínjátszóként, és önjelölt drámaíró aspiránsként.

Aztán valahogy az ittlétemmel (vagy most már bízom benne, hogy ha nem is hangosan, de legalább suttogva kimondhatom: „itthonlétemmel”) kezdett komolyra fordulni a dolog. Főleg, ami a színházat illeti. 2017-ben színész szakon, 2018-ban pedig rendező alapszakon szereztem diplomát a fent említett intézményben, ahol jelenleg is mesteri fokozatú rendező tanulmányaimat folytatom. Mindeközben szabadúszó színészként, rendezőként, dramaturgként működtem szerte Erdélyben (és nagyritkán Budapesten, ill. egy-egy alkalommal Bukarestben és Chișinăuban is).

Nagyon hálás vagyok az elmúlt három év szakmai találkozásainak és tapasztalatainak, melyeket – a teljesség igénye nélkül – a nagyváradi Szigligeti Színháznak (és a Lilliput Társulatnak), a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháznak, a budapesti érdekeltségű A Vadász Esélye, valamint a LÉTRA Kulturális Egyesületnek, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színháznak, a bukaresti Teatrellinek, továbbá a chișinău-i Luceafărul Színháznak, és nem mellesleg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának köszönhetek. Most, valami új kezdődik: új feladatok, új nehézségek, új kétségek, új sikerek, és netalántán egy új tíz év a „választott otthonban” – de ki tudja?”