
Társulatunk új podcast sorozatának műsorvezetője, Kertvéllesy András mutatkozik be.
Magyarországi, mediterrán-pécsi gyerek vagyok, de szép lassan mégiscsak egyre kevésbé válik idegenné nekem ez a táj – az érzet pedig, hogy más országban vagyok, valójában az első perctől hiányzik… vagyis pont nem. Tudniillik, 3 éve érkeztem a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem teatrológia szakára, s mindeközben írtam, szerkesztettem, színházi fesztiválokra jártam, egyetemi lapot kezdeményeztem – tehát pezsgetett a város. Mindezek előtt drámapedagógusnak készültem, és hívtak már tanár bácsinak, pedig anyukám szerint sosem fog benőni a fejem lágya. Szeretnék több színházat látni osztálytermekben és több osztályt színházakban. S azért történnek itt dolgok, mint például most az új színházi podcast, úgyhogy kíváncsian várom, mit hoz még a vásárhelyi élet, meddig pezsget a város.
Andrással a péntekenként megjelenő Nézőtéri súgó című színházi podcastben találkozhatnak.