
A budapesti székhelyű Könyves Magazin szerzői az évtized legemblematikusabb előadásait válogatták össze idén, amelyek közt egyetlen erdélyi produkcióként a Tompa Miklós Társulat Bartis Attila: A nyugalom című előadása is szerepel Radu Afrim rendezésében. A Magazin szerint a válogatás bár szubjektív, a fő szempont az volt, hogy az igazán maradandó színházi élményeket ragadják meg az elmúlt tíz évből, amelyek “olyan nyomot hagytak a Magyar színházművészet palettáján, amire sok évtized múlva is emlékezni fogunk.”
Radu Afrim rendezését 2015. márciusában mutatta be a Tompa Miklós Társulat, azóta közel száz alkalommal játszották teltház előtt. Számos szakmai fesztiválon vett részt, legtöbbjükön díjban részesült: 2015-ben az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon elnyerte a Legjobb előadásnak járó nagydíjat, Radu Afrim a legjobb rendezésért járó díjat, B. Fülöp Erzsébet a legjobb színésznő díját. 2016-ban elnyerte a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának Legjobb előadásért járó díját, Legjobb díszletért járó díját, Legjobb férfi főszereplő díját (Bányai Kelemen Barna), A legjobb 35 év alatti színész díját (Kiss Bora), Női alakításért járó díját (B. Fülöp Erzsébet), Kisvárda város Közönségdíját. 2016. szeptemberében a Színikritikusok díjában részesült mint Legjobb előadás és Legjobb díszlet. 2016-ban az UNITER a legjobb rendezés díját ítélte oda Radu Afrimnak.
A Tompa Miklós Társulat lehetőségei szerint a világjárvány enyhülését követően újra műsorra tűzi a produkciót. Az előadásainkkal kapcsolatos információkért kövessék a Tompa Miklós Társulat Facebook valamint Instagram oldalát (https://www.facebook.com/tompamiklos; www.instagram.com/tompamiklostarsulat).