„Amit eggyel a legkisebbek közül tesztek, velem teszitek“
„Amit eggyel a legkisebbek közül tesztek, velem teszitek.“
(Máté evangéliuma 25, 40)
 
Másokon segíteni nem csupán az ünnepek alkalmával tudunk. Az egymásra való odafigyelés a mindennapi életünk fontos része. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata idén egy egész évre szóló, állandó tevékenységgé terjeszti ki ünnepi jótékonykodását, amelyhez közönsége együttműködését is kéri.
 
A magyarfülpösi lelkészi hivatal által működtetett Szivárvány Alapítvány a magyar közösségek megmaradása érdekében tevékenykedik, mezőségi szórványban élő, mélyszegénységbe süllyedt magyarok számára térítésmentesen nyújt otthont, anyagi, szellemi, valamint lelki támogatást. A világjárvány miatti óvintézkedések megnehezítették fennmaradásukat és munkájukat: idén nem fogadhatnak kívülről érkező tárgyi és élelmiszer jellegű segítséget.
 
A Tompa Miklós Társulat ezért állandó jellegű anyagi támogatást és – amint a helyzet lehetővé teszi – segítséget ajánlott föl az Alapítványnak, amelyhez közönsége csatlakozását is kéri.
 
Amennyiben Önök is fölajánlják segítségüket a magyarfülpösi Szivárvány Alapítvány számára, a pénzalapú támogatást az alább megadott számlákra utalva lehet elküldeni, vagy személyesen letenni a színház nagytermi bejáratánál működő jegypénztárhoz naponta 12-18 óra között. Az ott összegyűlt összeget a színház havi rendszerességgel eljuttatja az alapítványhoz.
 
A pandémia mindannyiunk életét megnehezítette és megnehezíti, mégis össze kell fognunk továbbra is azokért, akik helyzete még nehezebb, reményt kell adnunk azoknak, akiknek élete a reménytelenség határán mozog. Együtt megtehetjük!
 
Pénzalapú támogatás “Tompa Miklós Társulat” megjegyzéssel:
RO06BRDE270SV02487352700 – EUR
RO79BRDE270SV03274502700 – RON
RO27BRDE270SV81501192700 – HUF
 
Részletes információk az alapítvány tevékenységéről a http://www.szivarvany.ro/about.html oldalon olvashatók.
 
A Tompa Miklós Társulat közössége